Csillagászatról mindenkinek

Korai kultúrák

Eleinte a csillagászat csak a szemmel látható égitestek megfigyelésére és mozgásuk előrejelzésére korlátozódott. Egyes helyeken, mint a Stonhenge, a korai kultúrák hatalmas objektumokat készítettek, amelyek egy részét valószínűleg csillagászati célra alkalmazták. Amellett, hogy ezeket az objektumokat vallási célokra használták, meg tudták határozni az évszakok hosszát, így naptárt is készíthettek. A csillagászat segítette az emberiség fejlődését a kereskedelemben, a hajózásnál és a gazdaságban.

Az ókori görögök

Az ókori görögök számos újítást vezettek be a csillagászatba, többek között a Hipparkhosz által bevezetett magnitúdórendszert a csillagok fényességének jellemzésére, valamint a bolygók mozgásának viszonylag pontos leírását epiciklusok segítségével. Már az i. e. 4. században a Pontoszi Hérakleidész felvetette, hogy az égitestek látszólagos forgása a gömb alakú Föld tengely körüli forgása miatt van, továbbá hogy a Merkúr és a Vénusz a Nap körül keringenek, de a Nap és a többi bolygó a Föld körül (részleges heliocentrikus világkép). Utóda, a Szamoszi Arisztarkhosz már Kopernikusz előtt 1800 évvel hirdette, hogy a Föld és a többi bolygó is a Nap körül keringenek (heliocentrikus világkép). E tan akkoriban ismert volt (a kortárs Arkhimédész említi), de később feledésbe merült. Az i. sz. 2. században Klaudiosz Ptolemaiosz arra következtetett, hogy a Föld a világegyetem középpontja, és hogy a Nap, a Hold és a csillagok forognak körülötte. Ezt nevezik geocentrikus világképnek. Az első ismert csillagászati berendezést, az antiküthérai szerkezetet is a görögök találták fel. A mechanizmust i.e. 150-80 között készítették, és a bolygók mozgását mutatta. A szerkezetre 1902. május 17-én bukkantak a tenger mélyén keresgélő szivacshalászok, 40 méter mélységben, a Küthéra és Kréta között fekvő Antiküthéra sziget mellett, egy az i.e. 1. században elsüllyedt római hajóroncsban. A készülék maradványait 1902-ben Valeriosz Sztaisz régész szerezte meg az athéni Nemzeti Régészeti Múzeum számára. A távcső felfedezése előtt is számos csillagászati felfedezés történt. A kínaiak már i.e.1000 körül tudták, hogy a Föld tengelydőlése okozza az évszakok változását. A kháldok tudták, hogy a holdfogyatkozás ciklikus, amelyet szároszciklusnak neveztek el. Hipparkhosz az i.e. 2.-1. században megbecsülte a Hold-Föld távolságot.

Mezopotámia

Mezopotámiában nem csak a holdfogyatkozás ciklikusságát tudták, hanem a napfogyatkozásét is. Így képesek voltak meghatározni hét mozgó égitestet: a Napot, a Holdat, a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitertt és a Szaturnuszt. Ezeket – a Nap és a Hold, mint láthatóan kiterjedéssel rendelkező égitestek kivételével – vándor vagy bolyongó csillagoknak nevezték a mozgásuk miatt, így keletkezett a „bolygó” név.^[

Az ókori Egyiptom

Az egyiptomiak is fejlett csillagászati ismeretekkel rendelkeztek. Tudták például, hogy a Szíriusz csillag heliákus kelése egybeesett a Nílus áradásával. Ezért csillagászati megfigyelésekkel (a Szíriusz Nappal való együtt kelése megfigyelésével), előre tudták jelezni a Nílus folyó áradását.